Csehország - ahogy még nem láttad
Képgaléria | Csehország - ahogy még nem láttad
Prága, Karlovy Vary, Kutná Hora, Dětenice
1. nap: Kutná Hora és érkezés Dětenice
Indulás reggel 6:15 órakor Budapestről a BOK-csarnoktól. Délelőtt Szlovákián keresztül utazunk. Első csehországi megállónk a Kutná Hora mellett található középkori sedleci csontkápolna lesz. A XII. századi kolostor részeként épült templom belső berendezése több tízezer csontvázból készült. Délután folytatjuk az utazást és megérkezünk Dětenicébe, ahol az első éjszakánkat töltjük. A szállásunk egy középkori hangulatú szálloda, a 4*-os Medieval Hotel Dětenice lesz, weboldala IDE kattintva elérhető. A szobák átvételét követően meglátogatjuk a dětenicei kastélyt és sörfőzdéjét, majd 19:00 órai kezdettel a helyi tavernában középkori bemutatóval összekötött lakomán veszünk részt.
2. nap: Érkezés Prágába
Reggeli után Prágába utazunk. Első megállónk a prágai Várnegyed (Hradzsin) lesz. Felkeressük a Szent György-templomot, a Prága védőszentjéről elnevezett Szent Vitus-katedrálist és az újkori alkimisták nevét viselő Arany utcácskát. Sétánkat a Kisoldal (Malá Strana) városrésszel és Prága óvárosi részével (főtér, Orloj, Tyn-templom) fejezzük be. Kora este elfoglaljuk szállásunkat, amely két éjszakára a Hotel Olympic Congress 4*-os prágai szállodában lesz, weboldala IDE kattintva elérhető. Vacsora (svédasztalos) a szállodában. A szálloda metrómegálló közelében található, így egyénileg is könnyen elérhető Prága belvárosa.
3. nap: Fakultatív kirándulás Karlovy Vary-ba vagy szabadidő Prágában
Szabadnap Prágában vagy fakultatív egésznapos kirándulás Karlovy Vary-ba. A világ egyik leghíresebb fürdővárosába utazunk, ahol 13 nagyobb és 300 kisebb gyógyvizű forrás található. Első megállónk a Becherovka Múzeum lesz, ahol az egykori gyárépületben megismerjük a cseh likőr készítésnek titkait. A program során megkóstoljuk a híres cseh nedűt és vásárlási lehetőség is adódik. Délután sétát teszünk a Teplá patak mentén, a századfordulón épült házak és a gyógyforrások között. Lehetőség nyílik a helyi gyógyvíz megkóstolására is, az e célból épült számos kolonnád (Park kolonnád, Malom kolonnád, Piac kolonnád) egyikében. Este visszautazunk Prágába, vacsora a szállodában.
A fakultatív kirándulás díja 10.000 Ft/fő (foglaláskor fizetendő). A Becherovka Múzeum belépődíja a helyszínen készpénzben fizetendő.
4. nap: Szabadidő Prágában és hazautazás
Reggeli után elhagyjuk a szállodát és a délelőttöt Prágában töltjük. Szabadidő az óvárosban 13:00 óráig, ennek során érdemes felkeresni az előző napokon kimaradt látnivalókat, szuvenírt vásárolni, ebédelni. Kora délután megkezdjük a hazautazást. Hazafelé úton még Csehországban tartunk egy megállót bevásárlás céljából. Budapestre az esti órákban várhatóan 21:00 és 22:00 óra között érkezünk meg (a forgalmi viszonyoktól függően változhat).
A programok sorrendje szervezési okból megváltozhat.
Hasznos tudnivalók
Részvételi díj információ
Időpontok és árak:
2025.05.01-05.04. 143.900 Ft/fő
Előfoglalási akció: A részvételi díjból 10% kedvezmény jár 2025.01.31-ig történő foglalás esetén, de minden csoportban legfeljebb az első 20 fő foglaló erejéig. Az alábbi foglalási felületen látható ár a 10%-os előfoglalási kedvezménnyel csökkentett kedvezményes részvételi díj. Az előfoglalási kedvezmény minden utazásnál a reggelit tartalmazó részvételi díjból kerül jóváírásra.
Felszállási lehetőségek
- Budapest, Dózsa György út 1. BOK Csarnok előtt 6:15
- Budaörs, Garibaldi utca 2. McDonald's 6:35
- Vértesszőlős, McDonald's (Határ út 1-3.) 7:15
- M1 Bábolna pihenőhely OMV (93. km) 7:45
- Győr, Tesco (Királyszék út 33.) 8:05
- M1 Moson pihenőhely (162. km) 8:45
- Utasfelvétel a budapesti indulás előtt 15 perccel!

Árinformációk
Az ár tartalmazza
- Utazás komfortos autóbusszal
- Szállás 3 éjszakára 4*-os szállodák kétágyas szobáiban (3 ágyas szoba kérhető)
- Félpanziós ellátás (reggeli és vacsora)
- Idegenforgalmi adó
- Magyar nyelvű idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza
- EUB Storno és Top kombinált utasbiztosítás a teljes részvételi díj 2,7%-a + 2.840 Ft/fő
- EUB Top BBP utasbiztosítás (lemondási biztosítás nélkül) 2.840 Ft/fő
- Egyágyas szoba felára 50.000 Ft/fő (korlátozottan elérhető, társítás esetén nem kell fizetni)
- Pótágy kedvezménye 10.000 Ft/pótágy
Programok költségei (fakultatív)
Fakultatív kirándulás Karlovy Vary-ba 10.000 Ft/fő (foglaláskor fizetendő)
Becherovka Múzeum Karlovy Vary-ban kb. 280 cseh korona/fő (helyszínen fizetendő)
Belépőjegyek Prágában és Kutná Horában összesen kb. 700-800 cseh korona/fő (helyszínen fizetendő)
Időpontok és árak
Árinformációk
Az ár tartalmazza:
- Utazás komfortos autóbusszal
- Szállás 3 éjszakára 4*-os szállodák kétágyas szobáiban (3 ágyas szoba kérhető)
- Félpanziós ellátás (reggeli és vacsora)
- Idegenforgalmi adó
- Magyar nyelvű idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza:
- EUB Storno és Top kombinált utasbiztosítás a teljes részvételi díj 2,7%-a + 2.840 Ft/fő
- EUB Top BBP utasbiztosítás (lemondási biztosítás nélkül) 2.840 Ft/fő
- Egyágyas szoba felára 50.000 Ft/fő (korlátozottan elérhető, társítás esetén nem kell fizetni)
- Pótágy kedvezménye 10.000 Ft/pótágy
Programok költségei (fakultatív):